A kínai kaligráfia stílusai - 汉字字体风格
zhuanshu (篆书) |
lishu (隸书) |
kaishu (楷书) |
xingshu (行书) |
caoshu (草书)
Az elegánsan kecses, a vastagabb vonalú, a békés vagy nyugtalan jellegű vonalvezetés mind a keleti művészet egyedi karizmáját és stílusát reprezentálja. A kínai kalligráfia világszerte híres arról, hogy képes az érzelmi hullámzások kifejezésére. A puha és rugalmas szálú ecset által áramolhat a világ, az emberi lélek szépségének energiája. A történelem során a kínai kultúra nagy hatást gyakorolt a környező országokra és népekre, különösen Japánra, Koreára és Vietnámra. Amikor e népek találkoztak a kínai kultúrával, még nem rendelkeztek saját írásrendszerrel. Éppen ezért eleinte nem csak az írásjegyeket vették át, hanem az egész kínai írott nyelvet, s csak később kezdték el saját nyelvüket a kínai írásjegyek felhasználásával leírni, rögzíteni. Éppen ezért a következő táblázatban az öt kínai írásstílus japán, koreai és vietnámi elnevezése is olvasható.
Az írásjegyek első rendszerezésekor azok még nem ecsettel leírt, hanem többnyire kemény anyagba karcolt, vésett jelek voltak, és ez a formájukat is befolyásolta. Ennek a stílusnak a neve pecsétírás, ami arra utal, hogy a kezdetektől a mai napig ez az írás szerepel a hagyományos kínai pecséteken leggyakrabban. Formájára jellemző, hogy sok hullámos vonalat tartalmaz, és szerkezetében még gyakran felismerhetőek a képírás egyes elemei. Ez az írásstílus, bár elsősorban véseteken találkozni vele, előfordul ecsettel festett kalligráfiákon is. Erre és a többi stílusra is a galériában találni több szép példát.
Az első kínai írásjegyet, és ezzel együtt az írást Cang Jie (倉頡) alkotta meg i. e. 2650 körül. Az írásjegyek a legutóbbi hivatalos írásreformig standardnak számító, és Taiwanon a mai napig standardnak tekintett formáját kai shu-nak (楷書) nevezzük. Ez az írásmód a korai Han-dinasztia idején alakult ki a korábbi "kancellista írásból", a li shu -ból (隸書), melyet az első Qin császár idején Li Se nyomán létrejött kis pecsétírás, a xiao zhuan (小篆) előzött meg. A Han-korban a pre-Qin korszak elavult írásformáit gu wen -nek (古文) "ősi írásoknak" nevezték el. Az írás egy korábbi formája a hagyomány szerint a zhou (籀) volt, amely a Zhou-dinasztiabeli Xuan király (宣, i.e. 827–782 között uralkodott) Nagy Írnokának nevéhez fűződik, és amely a nagy pecsétírás, da zhuan (大篆) néven is ismert. A "kancellista" majd standard írás elterjedésével létrejöttek a különböző gyorsírási stílusok, amelyeket az írástudók a magánérintkezés során használtak. Az egyik ezek közül a "fogalmazó írás" (草书, cao shu, szó szerint fűírás), amelyben az írásjegyeket a végletekig leegyszerűsítve, egyetlen vonallal írják le. A másik jelentős gyorsírási stílus a "kurzív írás" (Xing Shu 行書/行书), amely valahol a standard és a fogalmazó írás között áll: összevonnak ugyan bizonyos vonásokat, de az írásjegy így sem torzul a felismerhetetlenségig. A kínai nyelvű könyveket, újságokat standard írással nyomtatják, de az emberek a magánleveket, fogalmazásokat stb. kézírással írják, melyet a gyakorlatlan olvasó csak nehezen tud elolvasni.
A kínai írás stílusai révén a kalligráfia történetét érthetjük meg: jiaguwen, jinwen, dazhuan, xiaozhuan, lishu, caoshu, xingshu, kaishu. A régi idők mesterei, küztük is kiemelkedik Wang Xizhi (王羲之, 303–361) kinek munkássága főként a kaishu stílus kapcsán említésre méltó.
Kína jia gu wen stílusa a legrégebbi, ezt ökörszarvakon és teknősbéka páncélon vésve találták. Később azonban, már tussal és ecsettel festették a jeleket a kagylóhéjra és a csontra. A kalligráfia / írás fejlődésével újsabb stílusok keletkeztek, ezek voltak a jin wen és da zhuan stílusok. Ráadásul minden régi kínai királyság saját stílust használt. Csodálatos, de egyben igen bonyolult világ volt ez. A császári Kínában a xiao zhuan stílust használták, mely még mai is alkalmazott a kalligráfia művészetében. 220 körül, Qinshi Huang császár elsőként hatott végre reformokat az írás-, így a kalligráfia területén: több mint 3300 xiao zhuan stílusban írt kaligráfiát alkotott egységes, sztenderdizált formában. Úgy mondjuk, megkezdődött a kalligráfia művészetének kiteljesedése. Qin császárának uralkodása alatt alakult ki a li shu stílus, melyet a tradícionális forma a Kǎishū követett. Wang Xizhi (王羲之, 303–361) kalligráfus mester tette a kai shu stílusát hallhatatlanná. A Késői Tang Dinasztia korában (926-933) Ming Zong tökéletesítette, így 1000 éven keresztül, a mai napig fennmaradt, szintén alkalmazott stíus
Léteztek stíusok, melyeken már nem ír, nem olvas senki. Az egyik ilyen a bafenshu stílus, amely 80%-ban a xiaozhuan, 20%-ban lishu jellemző jegyeit hordozta magában. A kaligráfusok munkásságával jöttek az újabb formák, a Han Dinasztia évei alatt megszületett a xingshu és caoshu. Gyorsabb mozdulatokkal, kerekebb vonalvezetéssel, és egy sor jellemző jeggyel felismerhető stílusok mai is népszerek. A caoshu a Han dinasztia Wu Császáról ered. ... de hogyan keletkeznek a stílusok? milyen hagyományok, gondolkodás, forma, filozófia és bölcsesség szorul e vonások közé? Hogyan érthetjük meg ezeket, s milyen módszerekkel ismerhetőek meg?
a kínai kalligráfia alapstíusai
Xiao Quan (小篆), más néven a pecsétírás
Az első Qin császár idején Li Se nyomán létrejött kis pecsétírás, a Xiao Quan (小篆) előzött meg. A Han-korban a pre-Qin korszak elavult írásformáit Gu Wen -nek (古文) "ősi írásoknak" nevezték el. Az írás egy korábbi formája a hagyomány szerint a Zhou (籀) volt, amely a Zhou-dinasztiabeli Xuan 宣 király (i. e. 827–782 között uralkodott) Nagy Írnokának nevéhez fűződik, és amely a nagy pecsétírás, Da Quan (大篆) néven is ismert.
Pecsétírásnak nevezik a kínai írás legkorábbi emlékeit képviselő jóslócsontokon látható jóslócsont-írás későbbi változatát, amely már a Shang-korból származó rituális bronzedények vésett feliratain is megjelenik. Jellemzően a Csou-dinasztia korában használt úgy nevezett nagy pecsétírás valamennyi változata, illetve az i. e. 3. század végén, a Csin-dinasztia idején végrehajtott az írásmódok egységesítése célzó központi írásreform során megalkotott úgy nevezett kis pecsétírás összefoglaló neve.
Xiao Quan (小篆), más néven a pecsétírás
Li Shu (隸書), más néven a kancelláris stílus
A következő stílus, a hivatalnoki, vagy kancelláris stílus. Itt az írásjegyek már egy szabályos négyszögbe írhatók, és ez innentől kezdve a mai napig a kínai írás sajátja. Ennél a stílusnál a vízszintes vonások síkja még pontosan vízszintes esetleg enyhén hullámos, a függőlegeseké pedig függőleges, ami miatt ez a stílus erősen kötött, formális benyomást kelt.
Li Shu (隸書), más néven a kancelláris stílus
Kai Shu (楷書), más néven a szabályos stílus
Ez az írásmód a korai Han-dinasztia idején alakult ki a korábbi "kancellista írásból", a Li Shu -ból (隸書). Az ecset használatának fejlődésével alakult ki a szabályos stílus, amit standard írásmódnak isneveznek, utalva arra, hogy ezt tekintik az ecsetírás etalonjának. Ebben a stílusban tűnnek ki az ecset képességei és lehetőségei. Itt a vízszintesek már enyhén döntöttek, aminek köszönhetően az egész íráskép könnyedebbé válik a hivatalnoki stílushoz képest.
Az i. sz. 1-2. században formálódott ki, első említése a 2. századból származik. A kaishu egészen az 5. századig, az Északi és Déli dinasztiák koráig nem vált domináns írásstílussá. Ma ismert formáját a Tang-dinasztia idején nyerte el a korszak neves és kiváló kalligráfusainak alkotásai révén. A kaj-su alapvetően megőrizte a kancellár írás sajátos arányait és formajegyeit, épp csak valamivel keskenyebb és magasabb alakot öltött. Népszerűségét annak köszönhette, hogy az írásba ritmus került.
Kai Shu (楷書), más néven a szabályos stílus
Xing Shu (行书), más néven a kurzív stílus
A forma felszabadulása felé tett lépés a kurzív stílus, amelynél a szabályok egy részét a kalligráfus már feláldozza a szabad formákért és a gyorsabb írásért. Itt a vízszintesek tovább dőlnek felfelé, ám erre a stílusra már nem mondható el annyi szabályszerűség, mint az eddigiekre. Ez a stílus sokkal nagyobb teret enged az író, ecsetforgató személyiségének a kifejezésére. Ennek az írásstílusnak egy számomra különösen kedves művelője Hui Cung császár volt, aki a kézírásával új stílust teremtett. Rendkívül kecses, vékony ám lendületes vonalai "Karcsú Aranyvonal" néven, mint önálló írásmódot tartják számon.
Már a Han-korban kialakult az akkor hivatalosnak számító kancellár írás könnyedebb, kevésbé szabályos kézírásos változata. A kurzív írás a kínai írásnak már olyan gyors vonalvezetésű, elnagyolt változata, amely a korábban kialakított szabályok közül első ránézésre szinte semmit nem tart be. Valójában a kurzív írásnak is megvannak a maga a sajátos szabályai. Jellegzetessége, hogy igen gyakran több írásjegyet is összekapcsol, az egyes írásjegyek egymáshoz viszonyított arányait, nagyságát pedig eltúlozza - kihangsúlyozza vagy épp elsorvasztja azokat. Nyilvánvaló, hogy nem általános használatra készült, hanem az egyéni stílus megjelenítésének kiváló és művészi eszköze. Nem csak olvasása kíván magas fokú szakmai tapasztalatot, hanem írásának igaza mestere is kevés akad. Épp ezért egy-egy kalligráfus mester sajátos, jellemző stílusát időről-időre mindig előszeretettel követték, utánozták.
Cao Shu (草书), más néven a fogalmazó stílus, vagy fűírás
Végül a szabályok teljes feloldódását jelenti a fogalmazó írás megjelenése. Ez már kifejezetten a gyors lejegyzés céljából született, megfelelője a mi írásunkban a gyors, egyéni kézírás. Itt a szöveg elolvasása már nagyon jó írás és olvasási készséget követel, mivel az írásjegyek néhány vonássá redukálódtak és gyakran egymáshoz is vannak kapcsolva. Kínaiul "fű-írás" (caoshu) néven emlegetik ezt a stílust.
Lin Yutang (林語堂, 1895-1976) így ír:
A lélek különleges érzékenysége és finomsága a külső mögött rejtőzik. A mély érzelmek, a szabadságszerető szellem, az örömteli elmerülés a szépség szemléletébe. Az életet élni olyan, akár egy festmény festése. A tónus és a harmónia mély megértésén keresztül a finom ízlés tökéletessé tétele. Ez az emberi szellem csúcsteljesítményének sajátja. Nyugalom és harmónia, melynek forrása a belső világ.
Minden (élet)művészi probléma a ritmus problémája. Ez a művészi ihlet forrása. A ritmus univerzális jelenség, mindenütt ugyanaz, nem helyrajzhoz köthető. A természet ritmusaiban felfedezhetünk bizonyos hangsúlybeli különbségeket. A művész saját egója nyugtalanságot visz a művészetbe, szenvedélyt, ellentétben az egó legyőzésével, mely tisztább, visszafogottabb, és harmóniára törekszik a természettel. Ez a gyökeres eltérés csak a ritmus alapvetően különböző, (nyugati és keleti) felfogásából származhat. A vonal és az absztrakt forma tanulmányozása visz közelebb a (művészi) megértéshez. E tiszta művészet szemlélésekor megfeledkezünk a jelentésről, a vonalakat és formákat önmagukban és önmagukért értékeljük. A vonal varázslatának és a kompozíció szépségének kultusza a tartalomtól elválasztott forma, a forma, mint olyan, teljes szabadságát közvetíti. A mű ábrázol valamit, de csak a saját vonalaiban és szerkezetében rejlő szépséget „közvetíti”. Ezen a tökéletesen szabad területen történhet a kísérletezés mindenféle ritmussal és szerkezettel. Ezer féle szerkezeti problémában minden művésznek meg kell találnia a saját egyéni megoldásait.
林语堂书法作品之一
Meg kell tanulni érzékelni a vonal erejét, hajlékonyságát, tartalékenergiáját, különleges finomságát, fürgeségét, szépségét, szilárdságát, durvaságát, fegyelmezettségét, vagy szabadságát, ami pedig a formát illeti, meg kell tanulni érzékelni a harmonikusságát, az arányosságát, a kontrasztokat, az egyensúlyt, az összeszedettséget, és néha a rendetlenség, a szabálytalanság szépségét is. Így születik a legkifinomultabb művészet.
Akadnak művészi tradíciók, melyek nem valami véletlen felfedezés eredményei. A líraiság egy bizonyos szellemiség, az adott kultúra eredménye. S nem mellékes a filozófia sem. Minél kifinomultabb, annál magasabb a művészi eredmény is.
Az ábrázolásnál a legfontosabb, minthogy maga a belső törvény határozza meg a formát, míg ha csak a formát kanyarítjuk oda, az még nem feltétlen tartalmazza a benne rejlő szellemet. A művészt, amikor elfogja az ihlet, „csuklójában” varázslatot érez, ilyenkor nem ismer lehetetlent, hiszen elsajátította az alap ritmusok közvetítésének művészetét, amihez képest minden egyéb másodlagosnak számít.
A lényeg továbbá a koncepció. Rajzolni annyit tesz, "leírni a koncepciót". Legjobb, ha mestereivé válunk a sejtetésnek, és a megfelelő pillanatban hagyjuk abba. Hogy a kellemes "utóíz", amely csak pillanatokkal később jelentkezik, tökéletességében hathasson ránk.
Az impresszió visszaadását megelőző belső "művelet" viszont logikától és nyers gondolatoktól mentes kell, hogy legyen. A túl okos és logikus agy tönkreteszi a művészi munkát, hiszen a művészetnek elsősorban érzéseinkre és érzékeinkre kell hatnia. A mesterségbeli tudás, és az intellektuális eszme nem elegendő a valódi, élő művek létrehozásához, ha nem jár együtt a hangulatteremtéssel, ha nem ébreszt bennünk együttérzést.
A hangulat: minden.”
