A kínai kalligráfia Mesterei - 中国书法家
index |
stílusok |
klasszikusok
Miközben a nyugati világ hozzánőtt a klaviatúrához, a kínai kultúrában szellemi útként tekintenek az írásra. A shufa a kínai kultúra alapvető eleme, önálló művészeti ág, vallási hovatartozástól függetlenül esztétikai élményt jelenthet bárkinek. Más kategória a szerzetesek által művelt kalligráfia; akárcsak a gong-an versforma, - a pillanat megragadásáról szól, tanításról, s emellett nyújt művészi élményt is. Ha egy mű valóban jó, tudatalatti szinten üzen, ahogy a kínai mesterek is mondják: a shufa qi-je (belső ereje) által. A mester attól lesz mester, hogy néhány vonással képes az élet teljességét papírra vetni. Egyes munkákban láthatóak az ún. "fei bai" -ok, ahol a tus súlya megtörik - ezek a "repülő fehérek", ahol a tus "kihagy". A fei bai mindig megfelelő helyen és megfelelő módon keletkezik, ekkor pedig valóban értéket és nem hiányosságot jelent. mert egy mester ecsete egyetlen tusvonással képes elvezetni a katarzisig.
A kalligráfiát gyakorlók nagy mesterek kézírásának utánzásával kezdik tanulmányaikat. Az egyik legelső, név szerint is ismert kalligráfus egy hölgy volt, Wei Shuo (卫铄 272-349, fontos munkái: Famous Concubine Inscription, 名姬帖 és a The Inscription of Weishi He'nan, 衛氏和南帖). Több könyv is szól a helyes ecsetkezelésről, a legalapvetőbb közülük A Yong Nyolc Elve (永字八法). Ez a Tang-dinasztia (i.sz. 618-907) idejéből, talán még korábbról származó írás a nyolc leggyakoribb ecsetvonást taglalja. A többi (vagy húsz) vonást ezekre lehet visszavezetni.
Huai Su Mester 怀素（公元725年－公元785年） 唐书法家
A Yong Nyolc Elvének egy korábbi változatát és elődjét már Wei Shuo megírta, Hét Erő néven. Wei Shuo másik jelentősége, hogy ő volt a kínai kalligráfia atyjaként számon tartott Wang Xizhi-nek (王羲之 303-361) a mestere. Eredetiben ugyan nem maradt fenn Wang Xizhi egy kalligráfiája sem, de másolatokról és dörzsmásolatokból ismerjük őket. A kínai kalligráfia a Tang dinasztia idején érte el a csúcsát, amikor a festészet és a költészet is virágzott. A Magyarországon legismertebb két kínai költő Du Fu és Li Bai is ekkor élt. A részegségéről is híres Li Bai jó barátja volt a szintén iszákos Huai Su-nak (懷素 737-799). A Tang dinasztia másik nagy mestere Yan Zehnqing volt (颜真卿 709-785), akivel egyesek szerint a kínai kalligráfia csúcspontját érte el. Az ő stílusa késő idős koráig fejlődött, és ő fogalmazta meg, hogy úgy kell írni az ecsettel, mintha homokba írna az ember. A kínai császárok nem csak a művészeket és a művészeteket támogatták aktívan és lelkesen, de gyakran maguk is festettek és írtak. Közülük is érdemes megemlíteni Song Huizong Császárát (宋徽宗赵佶 1082.11.2-1135.06.4), hiszen az általa kidolgozott fűírásnak (lásd: Cao Shu) külön nevet is adott az utókor – ez volt a „karcsú aranyvonal”. A felsorolást sokáig lehetne folytatni. Talán Dong Qichang-ot (董其昌, 1555-1636) érdemes még megemlíteni, aki mint esztéta is nagy névre tett szert.
Eredetileg nincs semmi. Ami van, azt a tudat teremti.
Ha ismered a tudatod igazi természetét, az egész világegyetemet uralod.
Szabad vagy.
A tudatod megismerésének az útja a tapasztalás útja.
Látsz, hallasz, tapintasz,
de nem ragaszkodsz sem a látáshoz, sem a halláshoz, sem a tapintáshoz.
Kezedbe veszed a tust. Hűvös. Dörzsölni kezded a fekete kövön.
A teret betölti az illata.
A dörzsölés hangja, az illat és Te magad eggyé váltok. Belemártod az ecsetet a kész tusba.
A tus betölti az ecsetet. A hófehér papírhoz érsz, és azt is betölti.
Mozog az ecset a papíron, táncolnak a vonások, és tánc közben a vonások is megtelnek tussal.
Az illat, a tánc és az ecsetvonások nem különböznek egymástól.
A kalligráfia a falon van.
A vonások táncolnak tovább.
Jin dinasztia (265 – 420)
a Három királyság korában Wei utódállamaként alapított dinasztia volt. A már 263-ban bekebelezett Shu-Han mellett 280-ban elfoglalta Wut is, így újra egyesítette Kínát. A nomád támadások és a belső felkelések azonban a dinasztiát meggyengítették, s 316-ban a xiongnuk bevették a fővárost, Chang'ant. 317-ben az uralkodóház egyik délre menekült tagja Nanjing székhellyel kikiáltotta magát császárnak, s itt a Jin-dinasztia még 420-ig fennállt. 420-ban a dinasztiát puccs buktatta meg, helyébe a Liu-Song-dinasztia lépett. A 265–316 közötti korszakot Nyugati Jin, a 317–420 közötti időszakot pedig Keleti Jin néven szokták emlegetni.
E korban élt neves kalligráfusok, mesterek:
Wang Xizhi mester munkája
- Wang Xizhi (303–361, 王羲之)
- Wang Xianzhi (王獻之)
Tang dinasztia (618 – 907)
589-ben a Sui-dinasztia újraegyesítette Kínát. Mivel ennek második uralkodója, Sui Yangdi véreskezű zsarnok volt – többek között ő építette nagy áldozatok árán a Nagy-csatornát –, a Sui-dinasztiát rövid uralkodás után egy felkeléssorozat megdöntötte (618). A trónra az egyik felkelő vezér, Li Yuan került, aki 618-ban megalapította a Tang-dinasztiát.
E korban élt neves kalligráfusok, mesterek:
Ouyang Xun mester munkája
- Chu Suiliang (596–658, 褚遂良)
- Huai Su (725-785, 懷素)
- Li Yong (678-747, 李邕)
- Liu Gongquan (778–865, 柳公權)
- Lu Jianzhi (585-638, 陸柬之)
- Ouyang Xun (557–641, 歐陽詢)
- Sun Guoting (646–691, 孫過庭)
- Xue Ji (649-713, 薛稷)
- Yan Zhenqing (709–785, 顏真卿)
- Yu Shinan (558–638, 虞世南)
- Zhang Xu (675-750, 張旭)
Song dinasztia (960 – 1279)
Songot az Öt dinasztia korszaka előzte meg, utána pedig a Yuan-dinasztia következett. A Song-dinasztával egy időben uralkodott kínai területeken a kitaj Liao-dinasztia, a dzsürcsi Jin-dinasztia és a tangut Xi Xia-dinasztia. A Song-dinasztia két korszakra osztható: a 960 és 1127 között uralkodó Északi Song-dinasztiára, illetve az 1127-1279 közötti Déli Song-dinasztiára. Az Északi Song-ház csaknem egész Kínát uralta, a Déli Song azonban csak Dél-Kínát.
E korban élt neves kalligráfusok, mesterek:
Mi Fu (1051–1107, 米芾) mester munkája
- Cai Xiang (1012–1067, 蔡襄)
- Cai Jing (1047–1126, 蔡京)
- Huang Tingjian (1045-1105, 黃庭堅)
- Mi Fu (1051–1107, 米芾)
- Ouyang Xiu (1007-1072, 歐陽修)
- Su Shi (1037-1101, 蘇軾)
- Xue Shaopeng 薛紹彭
- Zhao Ji (1082-1135, 趙佶)
- Zhu Xi (1130–1200, 朱熹)
Yuan dinasztia (1271 – 1368)
A mongol hódítók által létrehozott dinasztia volt Kínában. 1227-ben Dzsingisz kán seregei elfoglalták a tangut Nyugati Xia államot, majd Dzsingisz halála után Ögödej nagykán 1234-ben a dzsürcsi Jin-dinasztiát semmisítette meg. 1235-ben indult meg a háború a Déli Song-dinasztia ellen, amely csaknem fél évszázadig tartott. A hódítást Kubiláj kán fejezte be: 1271-ben kínai mintájú dinasztiát alapított Yuan néven, majd 1279-ben megsemmisítette a Déli Song államot, s ezzel egész Kínát az uralma alatt egyesítette. Fővárosát a mai Pekingben rendezte be.
E korban élt neves kalligráfusok, mesterek:
Zhao Mengfu (1254-1322, 趙孟頫) - Szív Szútra (心经)
- Deng Wenyuan (1258-1359, 鄧文原)
- Ni Zan (1301–1374, 倪瓚)
- Xianyu Shu (kb. 1257–1302, 鮮於樞)
- Yang Weizhen (1296 – 1370, 楊維楨)
- Zhao Mengfu (1254-1322, 趙孟頫)
Ming dinasztia (1368 – 1644)
Az utolsó nemzeti dinasztia volt Kínában. 1368-ban alapította egy alacsony származású felkelő, Zhu Yuanzhang. Fővárosa az első évtizedekben Nanjing, majd 1421-től Peking volt. Zhu Yuanzhang rendkívül centralizált kormányzatot épített ki, a hatalom a császár kezében összpontosult, s ez egészen a császárság bukásáig így maradt. Gazdaságát és kultúráját tekintve a Ming-kor Kína egyik aranykora volt, nagymértékű városiasodás, kulturális virágzás, hatalmas építkezések jellemezték.
E korban élt neves kalligráfusok, mesterek:
Song Ke (宋克) Mester munkája 《四体书陶诗》
- Dong Qichang (1555–1636, 董其昌)
- Huang Daozhou (1585–1646, 黃道周)
- Ni Yuanlu (1568–1627, 倪元璐)
- Shen Can (1380-?, 沈粲)
- Shen Du (1357-1434, 沈度)
- Song Ke (宋克)
- Tang Yin (1470-1524, 唐寅)
- Wang Chong (1494-1533, 王寵)
- Wen Zhengming (1470–1559, 文徵明)
- Xu Wei (1521-1593, 徐渭)
- Zhang Ruitu (1570-1641, 張瑞圖)
- Zhu Yunming (1461–1527, 祝允明)
Qing dinasztia (1368 – 1644)
Az utolsó császári dinasztia volt. A mandzsu Ajszin Dzsioro nemzetség által létrehozott dinasztia 1616-ban alakult meg Kései Jin néven, a nevet 1636-ban változtatták meg Qingre. Kínát - ún, zászlós csapataikkal - 1644-ben hódították meg, miután legyőzték a Ming-dinasztiát és Li Zicheng parasztfelkelőit. Később a mandzsuk Belső-Ázsia nagy területeit is birodalmukhoz csatolták. A birodalom fővárosa Peking volt.
E korban élt neves kalligráfusok, mesterek:
Deng Shiru (1739/1743–1805, 鄧石如) Mester - Szív Szútra 《心经》
- Deng Shiru (1739/1743–1805, 鄧石如)
- Fu Shan (1607-1684, 傅山)
- Jin Nong (1687-1763, 金農)
- Wu Changshuo (1844-1927, 吳昌碩)
- Zhao Zhiqian (1829–1884, 趙之謙)
- Zhu Da (1626—1705, 朱耷 (八大山人)
